Mérai Kata

Nem kellek a kutyának sem

2018/10/07 merai.katalin

 

Világszám az öltözőben

Fura dologra kellett rájönnöm, pontosabban fura dologgal kellett szembesülnöm minap.

Én attól vagyok stresszes, ha nincs stressz. Hogy ez mióta tart nálam? Igazából nem tudom. Azt is simán el tudom képzelni, hogy én így születtem, de az is lehet, hogy egyszerűen beleszocializálódtam. Tulajdonképpen mindegy is, mert a végeredmény ugyan az.

merai_kata_katarzis_falus_kriszta_vilagszam_az_oltozoben_2018.JPG

Ha éppen nem történik velem valami, akkor megkavarom én az eseményeket.

Ismered azt az érzést, amikor nem kellesz senkinek?

Időnként engem is bedarál ez a vízió, miszerint senki nem gondolkodik bennem. Lehet, hogy ez egy igazi színészbetegség, de az is lehet, hogy sokan küzdenek ezzel, azonban bevallom, azt is simán el tudom képzelni, hogy én vagyok az egyetlen a világon, akit időnként hatalmába kerít ez az érzés.

Ilyenkor azonnal KI KELL TALÁNOM MAGAM.

Mondjuk ez így elég viccesen hangzik, vagy legalábbis furcsa. Ha belegondolok, mégiscsak az ország legismertebb napi sorozatának főszereplője lennék, aki külső szemmel nézve valószínűleg nagyon menő és felkapott. Ezzel nem vitatkoznék.

Na pont egy ilyen „Nem kellek a kutyának sem ...” … öt percben történt az, hogy megálmodtam egyik meghatározó színházi elkötelezettségem. Ugyan ebben a pillanatban fogalmazódott meg bennem az is, hogy „Ha mások nem gondolkodnak bennem, akkor majd gondolkodom én”. Elhatároztam, csinálok én magamnak feladatot.

Megvalósítva az akkori elhatározásomat, azonnal felhívtam Fráter Zoltán kollégámat – vagy hogy is nevezzelek kedves Zoli:) - és elpanaszoltam neki nagy színészi válságomat, majd ezt követően nekiszegeztem a számomra teljesen evidens kérdést:

Megtennéd, hogy írsz nekem egy darabot?”

A következő néhány napban találkoztunk és amolyan századfordulós hangulatban a Károlyi utca egyik romantikus kávéházában ötleteltünk, beszélgettünk, kávézgattunk. Isteni, kellemes, szívmelengető alkotói időszak következett. Fráter Zoli személye nyilván erősen meghatározta a darab témaválasztását. Én pedig túl azon, hogy „szerelmes” vagyok ebbe az irodalmi korszakba, fontosnak tartottam azt is, hogy új írású darabunk születése során szem előtt tartsuk azt a nézők felől érkező igényt is, miszerint nem utolsó sorban szórakozni szeretnének a majdan megszülető előadás alatt.

Hát legyen.

Valljuk be – még én is -, szívesen olvasunk történeteket, pletykákat, meghökkentő sztorikat ismert emberekről.

Álszentség lenne azt állítanom, hogy nem nézegettem érdeklődve Brad Pitt és Angelina Jolie esküvői képeit, vagy ne olvastam volna szívmelengető történeteiket saját és örökbefogadott gyermekeikről. Képmutatás lenne azt állítanom, hogy ebben a „kukucskára berendezkedett” világban nem nézem meg kritikusan a legújabb posztot az Instán, ahol valamelyik kolléganőm reklámoz valamit mosolyogva.

Ezen felismerésemen felbuzdulva néhány évvel ezelőtt arra jutottam, hogy akkor gyerünk. Végül is a BULVÁR történetek kelendőek. Mi lenne, ha a darab egy ilyen jellegű, de valós történetet dolgozna fel, amiben nem csak a kínos pillanatok kerülnek terítékre, hanem ezen keresztül megismerheti a néző az akkori kor hangulatát és ismert személyeit is.

Természetesen nem utolsó sorban lenne benne egy szerep, pontosabban főszerep, amit én játszanék.

Megtörtént.

A végeredmény olyan mint az Öt ujjas mese, csak úgy szól, hogy „ez az iciri-piciri meg „ eljátssza.

De mivel ez egy több szereplős darab, így boldogan mutatjuk be

2018. november 08-án az RS9+ Vallai kertben az álmomat.

 Köszönöm mindenkinek aki velem álmodott!

 Amennyiben szeretné megnézni, az előadásra ITT válthat jegyet!

 

fotó: Falus Kriszta, haj: Győrfy Anita, smink: Balázs Jelena, styling: Sotera Norvilaite 

 

színház, katarzis, bemutató, méraikata, világszámazöltözőben, faluskriszta, győrfyanita, balázsjelena, soteranorvilaite, fráterzoltán, hádajános, hadartszínház, rs9+vallaikert, zakariáséva, borszányilászló, somlaivalérai, tuzazoltán

A bejegyzés trackback címe:

https://meraikata.blog.hu/api/trackback/id/tr9214286769

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása