Nem vittem túlzásba ..., pedig emlékszem, hogy gyerekkoromban anyámmal mennyit készültünk erre a napra.

Szendvicsek szépen tálcára rendezve, főtt tojással, piros arany pöttyel a közepükön. Apró édes és sós süteményekkel tömtük a kamrát és apám napokkal előtte betette a fagyasztóba az ágyaspálinkát, amivel majd az érkező vendégeket tudjuk kínálni.

Számtalanszor előfordult, hogy Józsi bátyám, a felső szomszéd, már igen-igen kapatosan, akadozó nyelvvel mondta a locsolóverset. Hogy Sanyi bácsi elaludt a nappaliban a kanapén. Hogy fárasztó volt a készülődés, de szép ruhát vettünk, kis szoknyácskában, frissen mosott hajjal vártuk a „legényeket”. Hogy utána határozott illatfelhő jelezte, mennyien is jártak ennél a háznál. S bizony alig vártuk anyámmal, hogy este végre hajat moshassunk és elmúljon a fejfájdító parfümkavalkád. A Krasznaja Moszkva és a Pacsuli keveréke … merthogy csak ez volt.

Később, amikor már kamaszodtam és megvolt a saját ...”udvartartásom”, büszke voltam rá, hogy egymás kezébe adták a kilincset a locsolólegények. Egyik csinosabb volt, mint a másik. Versenyeztek, hogy ki jön hamarabb. Nem kaptak, csak piros tojást, amit az átlátszó nejlonzacskóba gyűjtöttek. Leültek, meglocsolták anyámat is és nem nagyon akaródzott senkinek tovább állni. Éppen ezért anyám megengedte, hogy délután mindenki visszajöhetett és még egy kis likőr is került akkorra az anyám által szigorúan magázott fiúk poharába.

Így telt a Húsvét.

Ma kalács készült. Frissen sütöttem. Főztem sonkát, amit úgy hozattam vidékről, háztól. Szép, illatos retekkel, tormával és egy kis répakrém füstölt sajttal került az asztalra, mert hát mégiscsak jön a "nyuszi".

Csináltam limonádét vérnarancsból és volt hozzá habzóbor a fölnőtteknek. Reggel meglocsolt a fiam és a párom. Ők ébresztettek. Még saját locsolóverset is írtak, mint ahogy azt minden évben. Kivasaltam az ingeiket és bár kellett egy kis unszolás, de elindultak locsolni. Anyukámat, a barátnőmet, a család azon női tagjait, akik otthon tartózkodtak, no meg Jankát, a legfontosabb kis hölgyet, aki 5 évével a legizgatottabb locsolóváró kisleány.

Tudjátok, van az, hogy „díszbe öltöztetem a szívem”.

Nem azonnal, de a fiam megértette, hogy miért kell fehér vasalt inget venni ma reggel. Megértette, hogy ez egy különleges nap. Hogy sokat készült rá a lelkében ő is és egy különleges nap megér egy kis törődést.

Talán emlékezni fog rá majd, ha családja lesz. Majd megadja saját magának a lehetőséget, hogy szép ruhában, szép lányoknak örömet szerezzen. Hogy férfi legyen és ahhoz ez is hozzátartozik. Lehet, hogy felnőttként nyűg lesz neki ez a nap, de ha egyszer kislánya lesz, kívánom, hogy érezze azt a szeretetteli kényszert, amit én érzek és ami miatt még mai napig várom, hogy a „fiúk” bekopogjanak és zavartan, kezükben a virág-spricnivel elmondják, hogy ők kis kertészlegények …

Szeressétek ezt az ünnepet és ne akarjátok mindenféle komfortzónás kibúvóval elmulasztatni, hiszen a barátokra, a hagyományokra szükség van, mert jóformán már csak ez marad ….

Ui: Ma nem jött senki, de talán jövőre ... (nem adom fel <3 )