Atya ég, ez most komoly?!

Nincs tökéletes alakom, sem kockás hasizmom.

Vagyis biztos van, csak még sosem láttam. Esküszöm, ha lenne, mutogatnám. Vagyok annyira exhibicionista, és hidd el, akadnak, akiket szívesen bosszantanék vele.

De akkor mégis miért „kínzom” magam majdnem minden reggel, és miért biztatlak téged is, hogy „...emeld fel azt a lottyadt segged…”?! Na hát pont ezért, mert, kedves felebarátaim, bizony-bizony a gravitáció csodákra képes, pláne 40 felett.

Talán nincs ember, aki ne úgy kezdte volna a rendszeres sportolást, hogy minden alkalommal elmondta magának:

„Mekkora b@rom vagyok! Miért nem alszom inkább ki magam? Most tényleg ennyire odavagyok attól, hogy mások mit gondolnak rólam?”

Hát igen, kedves Te! Pont így, még én is.

Mégis mi az, ami nap mint nap újra erőt ad, hogy ne adjam fel az ádáz küzdelmet? Elég sok minden.

A gyerekem elismerő mondatai. Valamint a meggyőződésem, miszerint nem csak megszerezni kell egy pasit, hanem meg is kell tartani, no meg a 10 év óta velem élő undor, az egy részes fürdőruhák irányába. Kevesebb undorító érzést tudok, mint a nedves testhez simuló latex rucit a napon.

És bevallom, irigykedve és kicsit bosszankodva nézegettem kolléganőim fantasztikus fürdőruhás villantós képeit. Azért azt gyorsan tisztázzuk, hogy nem rájuk haragudtam, hanem magamra. A felismerésre, hogy mennyire elhanyagoltam magam és ebben a tespedésben elfeledtem mindazt, ami fontos nekem és ami hosszútávon boldoggá tehet.

Itt azért megjegyezném, hogy nem elhanyagolható tény és szempont, hogy mindezt 35 és 45 éves korom között rajzolta rám a föld és a hűtő.

Szóval miután felismertem, hogy … csadorban jól mutatnék, elkezdtem kritikusan, külső szemlélőként vizsgálni magam. Gyorsan rájöttem, hogy a kicsit behízott boci térdem felett, bizony nem csak, hogy lefele kívánkozik a tompor, de még a kettő között némi narancsbőr is leledzik. Felfedeztem a köldök alatti kiirthatatlan pocakot, valamint a vele egy magasságban található úszógumit és az azt dekoráló háti redőt.

Gondoltam, majd kerülöm a tükröt, de attól a perctől kezdve, hogy ez tudatosodott bennem, arra lettem figyelmes, hogy én nem tudom, hogyan, de mindenhol tükrök vettek körül. Biztos ismeritek az első gyermekét váró nőt, aki hirtelen csak terhes nőket lát az utcán, minden film gyerekszülésről szól és a fehérneműboltok is tele lesznek szoptatós melltartókkal.

Egyszóval, felszívtam magam és …

hát nem volt egy sétagalopp és bizony nem is ment olyan gyorsan, mint ahogy én arra számítottam.

Aztán jöttek az első eredmények. A „Wooow, ez a ruha egész jól áll!”, a „Wooow, neked ez a ruha egész jól áll!” és a „Fáj ezt mondanom, de jól nézel ki”. És ezek csak a barátok, na meg TE saját magad. És ami, legyünk őszinték nem elhanyagolható és kárpótlásként sem utolsó érzés, azok bizony az irigy, sárgulós pillantások.

Ezektől újra érzed a huncut pillangókat a gyomorszájad körül és tovább haladva a kedves ismerősök előtt megengedsz magadnak egy huncut elégedett mosolyt.

Szóval hidd el, megéri!