Miért kell par@sztnak lenni?
Történt ugyanis, hogy ma reggel, szokásomtól és lehetőségeimtől eltérően a reggeli gyermekfuvarozás után haza vettem az irányt.
Elgondolkodva azon, hogy miként fogok gyorsan sok mindent beleszuszakolni a rám szakadt másfél órába, éppen bandukoltam hazafelé a házunk mellett található kis kavicsos utcácskán a környékre jellemző madárcsicsergés, virágillat és a talpam alatt harsogó murva zajával.
Sokan futnak, kirándulnak vagy esetleg kutyát sétáltatnak errefelé.
Az itt lakók és a kirándulók jól elhatárolhatók egymástól. Az egyiknek hátizsákja van, és vigyorogva csillogó szemekkel bámészkodik, a másik csak egy lakáskulcsot lóbál, vagy a telefonját nyomkodja.
Na ma reggel összefutottam egy nyomkodóssal, akinek nagyon kedves és közvetlen kutyusa boldogan szaladt oda hozzám egy simogatásra, majd ment is dolgára. Szó szerint. Istenem, hát neki is el kell végeznie valahol, és tulajdonképpen pont ezzel a legfőbb szándékkal iktatják be a gazdik, kutyáik életébe a sétát. Teljesen érthető módon ezeket az ügyes-bajos dolgokat ne a lakásban végezzék el.
Kulcs elő, be a kiskapun, irány a lakás, mert nekem is még számtalan tennivalóm tornyosul, melyek elintézésre és megoldásra várnak. Ki a körfolyosóra. Fentről látom, gazdi nem serénykedik összeszedni a hátrahagyott tornyosulást.
Ó! Mondom a fene egye le a kezedet, hogy lusta vagy lehajolni érte. Morogva haladtam tovább az ajtónk fel, de akkor valamiért úgy gondoltam, hogy „márpedig ezt, nem hagyom annyiban”. Igenis, kutya... kötelességem szólni, érdeklődni, számon kérni és ha én nem szólok, akkor holnap is ez lesz a menet?
Fogtam magam és nem sajnálva az időmet a saját dolgaimtól, tempós lépcsőugrabugra, majd ki az utcára és miután kiszúrtam emberünket, aki láthatóan sietve loholt a kutya után, vagy unszolta őt, mert neki is bizonyosan ki volt számolva a reggeli idő, nekiiramodtam egy kis futásnak.
- Jó reggelt Uram! Bizonyára elkerülte a figyelmét, hogy a kutyus odapiszkított a játszótér mellé.
- Nem, csak nincs nálam semmi, amivel felszedhetném..... De pont azért megyek.
- Tehát akkor visszajön felszedni?
- Persze.
- O ... szuper, akkor semmi gond. Ha most visszafordul, szívesen adok egy zacskót és azonnal megteheti.Néhány lépés után, fordulásból mellém szegődött egy szélfútta zacskó, merthogy ilyen azért Budán is van. Felkaptam a földről, majd a kezébe nyomtam.
- Tessék, szerintem ez pont megfelel.
Na nem örült. De kénytelen-kelletlen visszahívta az amúgy nagyon kedves és jámbor szaladgáló nagyobb testű kutyát, majd ha nem is együtt, de közel egymáshoz elindultunk visszafelé a csomag irányába. Természetesen szegény kutya verbálisan kapott közben mindenért, akaratlanul is elárulva magát a kedves gazdi, hogy esze ágában sem volt a reggeli halmot felszedni.
Kérdem én, nem lett volna egyszerűbb menet közben ezt az amúgy szerintem evidenciának tartott hajlongást elvégezni. Időt, kellemetlenséget spórolt volna meg magának, nekem. Továbbá, komolyan gondolja, hogy elhiszem neki, hogy csak hazaszaladtak volna egy zacskóért, amit már reggel rutinból zsebre kellett volna hogy tegyen? Arról már nem is beszélve, hogy a látható reggeli rohanásban inkább a kutyájával foglalkozna, ne pedig a telefonjával,
de ez már persze személyeskedés, úgyhogy az erről szóló további gondolataimat inkább megtartom magamnak.
Ui: Azóta láttam a kutyát újabb reggeli áldással. Gazdit viszont nem ....