Mérai Kata

Bye - Bye 2019

2020/01/04 merai.katalin

merai_kata_2019_bye_bye_4.jpg

Már majdnem elkezdtem sápítozni, hogy milyen sz@r volt a 2019-es évem, amikor valami isteni belső hangot követve megnyitottam a fotótáramat és januártól elkezdtem végiglapozni azt a több ezer fotót amit az elmúlt évben „lőttem”.

Egészen márciusig – jelzem kettő hónap ami addig eltelt az évből – teljesen közömbös, már-már érdektelen fotókat pörgettem át. Utána viszont azon kaptam magam, hogy vigyorogva bámulom a képes emlékeimet.

Szerelmes boldogság Athénban. Tavaszi napsütés a tengerparton.

Beugrás a Zsákbamacskába. Barátok közt vigyorgások stúdióban, stúdión kívül. Újabb beugrás Kautzky Armanddal, akivel maga a felüdülés minden pillanat. Cimborás, jó idős koccintás a teraszon, kis kalandos Greengozással egybekötve.

Családi János-hegymászás, kavicsdobálás a Kopaszi gátnál. Első közös mozibemutató Bálinttal, majd hír egy új jövevény érkezéséről. Nagycsaládi közös játékok, újabb vidám előadások, nézők, rajongók. Egy kellemes meglepetés - Tiszteletbeli Tagság az 501-es Légió Magyarországi Helyőrségében. Rengeteg közös Rtl Reggeli. Újabb Rigó Márta festmények, amikből soha nem elég, de lassan álfalat kell állítani a lakásban, hogy elférjenek.

Rengeteg interjú, sok-sok „végkép” szerelem. Számtalan átizgult teniszmeccs. Kéthetente szorgalmas manikűröztetés, ahol Becci mindig megdicsér, ha nem rágtam körbe a bőrt a körmömnél. Néhány lopott wellnesezős hétvége. Lovazás és rollervagányság és egy megtisztelő felkérés az INAIRQ magyarországi pályázatának zsűritagságára. (Éljen a környezetvédelem!)

Búcsú egy kedves kollégától és utolsó út egy kedves baráttal....

Kiállítások, kirándulások, társadalmi szerepvállalások, újak és évek óta ismétlődők. (Speciális Olimpiai Európai Tenisznap, Pécsi Országos Színházi Találkozó ) Számlálatlan szinkron és színházi előadás, Mezőtúr, Móricz Zsigmond Fesztivál (Mányi Tibi). Főzések, grillezések, bográcsozások barátokkal, rajongókkal, reggel és este. Hajak, sminkek, ruhák, utazások. Újabb és újabb fotózások, megjelenések. Számtalan kártyaparti a teraszon, boldog ébredés, reggeli kávé.

Barátnős csavargás, nagy kihívások, új bevállalások, teljesített célok. Évadzárás és évadnyitás. Futás éjjel és futás nappal. Lerobbanások és felépülések. Falak, aggályok és makacs győzedelmeskedések. Hit a természetben és a természet erejében. Önigazolások, szuper vacsorák. Kétségek, kételyek, nagy elhatározások. Csodás napsütések. Újabb kávék, nagy kihívások, újabb győzelmek, nem várt, de jól eső elismerések. Kis kényeztetések, nagy küzdelmek.

Egy szakácskönyv, rengeteg nevetés. Hogy együtt vagyunk SÜLVE-FŐVE. Lekövethetetlen eltaxizott pillanatok, kedvenc slágerek és tornyosuló ígéretek. Korcsolyázás, újabb kávé, néha fröccs, vagy forralt bor. Újabb feladatok, maszkolás, vagy sminkelés. Évzárás és fellélegzés. Merengés és lelazulás és számtalan áttornázott reggel.

Néztem a képeket és rájöttem, hogy semmi más az én életem, csak csupa kaland és csupa szeretet.

Ui.: Lehet, hogy csak a szép pillanatokat fotózzuk, de szerintem maradjon is így. Isten hozott 2020 !

sorozat, család, szerelem, katarzis, futás, athén, roller, barátokközt, tenis, lakatosmárk, sülvefőve, domokoslászló, xiaomi, pásztoranna, powerplate, rtlreggeli, méraikata, kútvölgyierzsébet, kautzkyarmand, kardoseszter, rtlmagyarország, lukácsmiklós, pellermarianna, rigómárta, nyáridia, vágópiros, végkép, kathyzsolt, rs9színház, inairq, rollervagány, pécsiországosszínhazitalálkozó, köllőbabett, szőkezoltán, többmintszakácskönyv, berényijulia, csukajoli, basepowerplate, bátyaiéva

Miért hagyjátok elmúlni, ami jó?

A barátságot bizony ápolni kell

 

Nem vittem túlzásba ..., pedig emlékszem, hogy gyerekkoromban anyámmal mennyit készültünk erre a napra.

merai_kata_blog_husvet_2019.jpg

Szendvicsek szépen tálcára rendezve, főtt tojással, piros arany pöttyel a közepükön. Apró édes és sós süteményekkel tömtük a kamrát és apám napokkal előtte betette a fagyasztóba az ágyaspálinkát, amivel majd az érkező vendégeket tudjuk kínálni.

Számtalanszor előfordult, hogy Józsi bátyám, a felső szomszéd, már igen-igen kapatosan, akadozó nyelvvel mondta a locsolóverset. Hogy Sanyi bácsi elaludt a nappaliban a kanapén. Hogy fárasztó volt a készülődés, de szép ruhát vettünk, kis szoknyácskában, frissen mosott hajjal vártuk a „legényeket”. Hogy utána határozott illatfelhő jelezte, mennyien is jártak ennél a háznál. S bizony alig vártuk anyámmal, hogy este végre hajat moshassunk és elmúljon a fejfájdító parfümkavalkád. A Krasznaja Moszkva és a Pacsuli keveréke … merthogy csak ez volt.

Később, amikor már kamaszodtam és megvolt a saját ...”udvartartásom”, büszke voltam rá, hogy egymás kezébe adták a kilincset a locsolólegények. Egyik csinosabb volt, mint a másik. Versenyeztek, hogy ki jön hamarabb. Nem kaptak, csak piros tojást, amit az átlátszó nejlonzacskóba gyűjtöttek. Leültek, meglocsolták anyámat is és nem nagyon akaródzott senkinek tovább állni. Éppen ezért anyám megengedte, hogy délután mindenki visszajöhetett és még egy kis likőr is került akkorra az anyám által szigorúan magázott fiúk poharába.

Így telt a Húsvét.

Ma kalács készült. Frissen sütöttem. Főztem sonkát, amit úgy hozattam vidékről, háztól. Szép, illatos retekkel, tormával és egy kis répakrém füstölt sajttal került az asztalra, mert hát mégiscsak jön a "nyuszi".

Csináltam limonádét vérnarancsból és volt hozzá habzóbor a fölnőtteknek. Reggel meglocsolt a fiam és a párom. Ők ébresztettek. Még saját locsolóverset is írtak, mint ahogy azt minden évben. Kivasaltam az ingeiket és bár kellett egy kis unszolás, de elindultak locsolni. Anyukámat, a barátnőmet, a család azon női tagjait, akik otthon tartózkodtak, no meg Jankát, a legfontosabb kis hölgyet, aki 5 évével a legizgatottabb locsolóváró kisleány.

Tudjátok, van az, hogy „díszbe öltöztetem a szívem”.

Nem azonnal, de a fiam megértette, hogy miért kell fehér vasalt inget venni ma reggel. Megértette, hogy ez egy különleges nap. Hogy sokat készült rá a lelkében ő is és egy különleges nap megér egy kis törődést.

Talán emlékezni fog rá majd, ha családja lesz. Majd megadja saját magának a lehetőséget, hogy szép ruhában, szép lányoknak örömet szerezzen. Hogy férfi legyen és ahhoz ez is hozzátartozik. Lehet, hogy felnőttként nyűg lesz neki ez a nap, de ha egyszer kislánya lesz, kívánom, hogy érezze azt a szeretetteli kényszert, amit én érzek és ami miatt még mai napig várom, hogy a „fiúk” bekopogjanak és zavartan, kezükben a virág-spricnivel elmondják, hogy ők kis kertészlegények …

Szeressétek ezt az ünnepet és ne akarjátok mindenféle komfortzónás kibúvóval elmulasztatni, hiszen a barátokra, a hagyományokra szükség van, mert jóformán már csak ez marad ….

Ui: Ma nem jött senki, de talán jövőre ... (nem adom fel <3 )

család, katarzis, hagyomány, easter, happyeaster, méraikata

Boldog születésnapot Barátok közt kisasszony

Nem semmi "tyúk" vagy Te, Te Barátok közt kisasszony!

Igen. Egészen bizonyos vagyok benne, hogy csajszi, ez a mi 20 évesünk.

baratok_kozt_szuletesnap1.jpg

Gondoljunk csak bele. Milyen makacs, akarnok. Itt van, ezen a szűk palettán és nem enged senkit a helyére.

Egy harcos amazon, aki minél több kritikát kapott, annál makacsabbul ragaszkodott az elsőbbségéhez és taszított le egymás után mindenkit a trónról. Jöhettek új hódítók, sikerhajhász "ifjak", mindig kitalált valamit, amivel bebizonyította Őt nem lehet csak úgy elsöpörni! 

De ragaszkodó is, akár egy igaz szerelmes. Nézzétek meg,

akárkit megérintett, soha el nem engedte. Lehet tőle megválni, de elfeledni soha. Ilyenre csak egy vérbeli Nő képes. Időnként pedig szeszélyes. Eltaszít, majd visszaédesget. Cirógat, majd hisztériázik. Hát igen. Ja és azért azt se feledjük, hogy az ORSZÁG PASIJA is az övé. 20 éve!

Egy Matahari, aki mindenki szívét magáénak akarja és apró észrevehetetlen cselszövésekkel behálóz és megszerzi azt amit, és akit csak akar:

Persze. Tudom. Ismerem a dumát. 

"Én nem nézem. Soha nem láttam."

Igen, igen. Azért ugye nem baj, ha ezen most egy kicsit elmosolyodtam. Mert valjuk be. Kis hazánkban két féle ember van, aki nézi, vagy aki nézte. Legalább egyszer. Mert kikerülhetetlen, elkerülhetetlen és meghatározó. 20 éve. Bocsánat, de aki nem találkozott vele, az vagy vak, vagy kiccccsikét hazudós.

Köszönöm, hogy vagy nekem. Boldog születésnapot Barátok közt.

 

 

katarzis, 20, barátokközt, boldogszületésnapot, 20éves, méraikata, szőkezoli, vargaizabella, várkonyiandrás, fodorzsóka, tihanyitóthcsaba, gyebnárcsekka

Nem kellek a kutyának sem

 

Világszám az öltözőben

Fura dologra kellett rájönnöm, pontosabban fura dologgal kellett szembesülnöm minap.

Én attól vagyok stresszes, ha nincs stressz. Hogy ez mióta tart nálam? Igazából nem tudom. Azt is simán el tudom képzelni, hogy én így születtem, de az is lehet, hogy egyszerűen beleszocializálódtam. Tulajdonképpen mindegy is, mert a végeredmény ugyan az.

merai_kata_katarzis_falus_kriszta_vilagszam_az_oltozoben_2018.JPG

Ha éppen nem történik velem valami, akkor megkavarom én az eseményeket.

Ismered azt az érzést, amikor nem kellesz senkinek?

Időnként engem is bedarál ez a vízió, miszerint senki nem gondolkodik bennem. Lehet, hogy ez egy igazi színészbetegség, de az is lehet, hogy sokan küzdenek ezzel, azonban bevallom, azt is simán el tudom képzelni, hogy én vagyok az egyetlen a világon, akit időnként hatalmába kerít ez az érzés.

Ilyenkor azonnal KI KELL TALÁNOM MAGAM.

Mondjuk ez így elég viccesen hangzik, vagy legalábbis furcsa. Ha belegondolok, mégiscsak az ország legismertebb napi sorozatának főszereplője lennék, aki külső szemmel nézve valószínűleg nagyon menő és felkapott. Ezzel nem vitatkoznék.

Na pont egy ilyen „Nem kellek a kutyának sem ...” … öt percben történt az, hogy megálmodtam egyik meghatározó színházi elkötelezettségem. Ugyan ebben a pillanatban fogalmazódott meg bennem az is, hogy „Ha mások nem gondolkodnak bennem, akkor majd gondolkodom én”. Elhatároztam, csinálok én magamnak feladatot.

Megvalósítva az akkori elhatározásomat, azonnal felhívtam Fráter Zoltán kollégámat – vagy hogy is nevezzelek kedves Zoli:) - és elpanaszoltam neki nagy színészi válságomat, majd ezt követően nekiszegeztem a számomra teljesen evidens kérdést:

Megtennéd, hogy írsz nekem egy darabot?”

A következő néhány napban találkoztunk és amolyan századfordulós hangulatban a Károlyi utca egyik romantikus kávéházában ötleteltünk, beszélgettünk, kávézgattunk. Isteni, kellemes, szívmelengető alkotói időszak következett. Fráter Zoli személye nyilván erősen meghatározta a darab témaválasztását. Én pedig túl azon, hogy „szerelmes” vagyok ebbe az irodalmi korszakba, fontosnak tartottam azt is, hogy új írású darabunk születése során szem előtt tartsuk azt a nézők felől érkező igényt is, miszerint nem utolsó sorban szórakozni szeretnének a majdan megszülető előadás alatt.

Hát legyen.

Valljuk be – még én is -, szívesen olvasunk történeteket, pletykákat, meghökkentő sztorikat ismert emberekről.

Álszentség lenne azt állítanom, hogy nem nézegettem érdeklődve Brad Pitt és Angelina Jolie esküvői képeit, vagy ne olvastam volna szívmelengető történeteiket saját és örökbefogadott gyermekeikről. Képmutatás lenne azt állítanom, hogy ebben a „kukucskára berendezkedett” világban nem nézem meg kritikusan a legújabb posztot az Instán, ahol valamelyik kolléganőm reklámoz valamit mosolyogva.

Ezen felismerésemen felbuzdulva néhány évvel ezelőtt arra jutottam, hogy akkor gyerünk. Végül is a BULVÁR történetek kelendőek. Mi lenne, ha a darab egy ilyen jellegű, de valós történetet dolgozna fel, amiben nem csak a kínos pillanatok kerülnek terítékre, hanem ezen keresztül megismerheti a néző az akkori kor hangulatát és ismert személyeit is.

Természetesen nem utolsó sorban lenne benne egy szerep, pontosabban főszerep, amit én játszanék.

Megtörtént.

A végeredmény olyan mint az Öt ujjas mese, csak úgy szól, hogy „ez az iciri-piciri meg „ eljátssza.

De mivel ez egy több szereplős darab, így boldogan mutatjuk be

2018. november 08-án az RS9+ Vallai kertben az álmomat.

 Köszönöm mindenkinek aki velem álmodott!

 Amennyiben szeretné megnézni, az előadásra ITT válthat jegyet!

 

fotó: Falus Kriszta, haj: Győrfy Anita, smink: Balázs Jelena, styling: Sotera Norvilaite 

 

színház, katarzis, bemutató, méraikata, világszámazöltözőben, faluskriszta, győrfyanita, balázsjelena, soteranorvilaite, fráterzoltán, hádajános, hadartszínház, rs9+vallaikert, zakariáséva, borszányilászló, somlaivalérai, tuzazoltán

És elkezdődött egy új világ...

avagy a leválás művészete

És nem aludtunk semmit.

balint_iskolaba_megy_2015_09_01.jpg

És eljött a reggel. És felvettük a fehér inget. És bepakoltunk a sárga táskába.

És elindultunk lefelé a lépcsőn. És izgatottan érkeztünk meg. És végig fogta a kezem. És bementünk a terembe. És folyton nézte, hogy mit mondok, mit reagálok. És én csak mosolyogtam rá, miközben azt éreztem, hogy kiugrik a szívem és nyelni alig bírok az izgalomtól. És összeizzadt a tenyerünk. És jött a tanítónéni. És mosolygott és kezet fogtak. És éreztem, hogy minden rendben lesz. És elkezdődött egy új világ.

Lementünk az udvarra. És ő ott állt a többi kis „makival”. És ő állt a legszélén. És mellette Laci bácsi. És figyelte a többieket. És igyekezett mindent „elraktározni”. És én álltam vele szemben, 6 méterrel arrébb a lejtőn és néztem őt, ahogy ismerkedik, vizslatja az új, ismeretlen világot, ami körbeveszi. 

És láttam, hogy időnként monitorozza, hogy elérhető távolságban vagyok-e. És nagyon ügyesen viselkedett. És figyelte, hogy mikor kell leülni és mikor kell felállni. Mikor kell tapsolni és nézte a szavaló nagyokat és az igazgató bácsit, aki érthetően és röviden beszélt, amiért külön hálás vagyok neki mai napig.

És jött a himnusz.

És akkor láttam, hogy eltört a mécses.

És nagyon fegyelmezetten, de ömlött a szeméből a könny. És kétségbe esve nézett rám. És nem értette a saját félelmeit. És én csak annyit tudtam tenni, hogy 6 méterről „megöleltem”, szorítottam magamhoz a lelkemmel amennyire csak tudtam és biztató mosollyal bömböltem legbelül, de a szemem azt sugallta neki hogy : "Minden rendben kicsim. Minden rendben. Nyugi. Ügyes vagy."

Pedig legszívesebben átvetettem volna magam az előttem álló néhány szülőn és letojva mindent, öleltem volna magamhoz. De nekem is fel kellett nőnöm. Ott abban a pillanatban együtt tettük meg az első lépést az elengedés felé. És akkor az jutott eszembe: Hát elkezdődött.

balint_iskolaba_megy_2016.jpg

Másodikosok lettünk.

Újabb évnyitó, újabb izgulás. Éjszakai mászkálás az első nap előtt.

- " Anya nem tudok aludni. Idebújhatok?"

Reggel álmos kelés. Pakolás a sárga táskába. Egy számmal nagyobb fehér ing. Kézfogás az utcán. Izgatott beszélgetés. Kérdezte, hogy:  "Akkor ma mikor jössz értem?". És összeizzadt a tenyerünk. És jött a tanító néni. És mosolygott. És kezet fogtak. És éreztem, hogy minden rendben lesz. És elkezdődött egy új év. És vagányul megjegyezte:

- "Nézd anya milyen kis cukik az elsősök." 

És én nagyon mosolyogtam.

És elmúlt a harmadik is. És még mindig fogta a kezem. De éjszaka már nem jött át. És szökdécselve ment lefele a lépcsőn. És ugyan izgatott volt, de már tervezte a srácokkal a ping-pongforgót a folyosón. És elengedte az iskola sarkánál a kezem. És nem izzadt össze a tenyerünk. De ott volt a sárga táska. És a: "Mikor jössz értem ma anya?". És a tanító néni, aki kezet fogott vele. És a terem ajtaja, meg a háta. És egy tekintet a válla fölött:

- "Menj nyugodtan. Szia ".

És eljött a mai reggel. És már nem tudom normálisan lefotózni.

img_20180903_071944.jpg

Nem volt éjszakai mászkálás, bár nagyot beszélgettünk a "vajon mi lesz" dolgokról.

És felvette a "Jézusom mekkora fehér ing" -et. És bezselézte a haját. És hezitált a cipőn. És bepakoltuk a sárga táskát. Aztán átpakolt. És megfontoltan lesétált a lépcsőn. És kinyitotta nekem előre az ajtót. És segített leparkolni. És kézen fogva felmentünk az iskola sarkáig. És átölelt mielőtt felértünk, mintegy bocsánatot kérve, hogy ne haragudjak, de innen most már marad köztünk a "három lépés távolság".

És én tudomásul vettem.

És jött a tanító néni. És kezet fogtak. Mi meg csak mosolyogtunk. És ő elindult befelé a terembe. És hátra szólt, hogy : "Akkor csak négyre gyere.".

És mindjárt bőgök. Mert én ott állok egyedül.

És hiába dobog a szívem a torkomban. És szeretném magamhoz ölelni. Már nem tehetem. De örülök is egyben. Mert én is felnövök. És úgy érzem, megtanulom „elengedni”.

Mert ez a legfontosabb feladatunk talán. Megtanulni : Élni és élni hagyni!

 

újvilág, katarzis, bálint, iskolakezdés, szeptember1, azéntörténetem, méraikata

Atya ég mit találtam!

Mennyi fájdalom, megaláztatás, mellőzés és makacs düh volt bennem akkor.

Ezt teljesen elfelejtettem. Jó mélyre elraktam és felülemelkedve az akkori nehézségeken továbbléptem. Aztán jött a net. És a net tényleg nem felejt. Így én sem. De 22 év távlatából ez már inkább csak egy apró pontja az én személyiségfejlődésemnek. De kellett.

Ma is azt mondom, hogy ezektől lettem más, több. Ezek miatt tudom emelt fővel élni az életemet, csinálni a dolgaimat és adott esetben – nem mondom, hogy nem fájdalmasan – , de kifele büszkén mosolyogni a még mindig előforduló megalázó helyzeteken.

Ez is egy olyan történet, ahol igaz Galambos Erzsi tanítása : " Inkább ezren irigyeljenek, mint egy valaki sajnáljon" !

Egy emlék, mely fura átfedés az életem és a New Yorkba kerülő lány karaktere között.

Lehetne bárki, ahogy akkor én is. Belekeveredtem, belecsöppentem egy helyzetbe. Ahol csak a véletlenek játékának köszönhettem, hogy a vidéki színésznőcske, aki néhány éve az akkori színi direktornak köszönhetően nem volt a helyén kezelve, szerencsét próbál a fővárosban.

Egy koreográfus, aki legalább annyira öntörvényű és maximalista mint ő maga. Egy lehetetlen helyzet, amire igent mondva, nem hogy előre nem lép a karrierjében, de még azt a tényt is nehéz volt feldolgozni, hogy komoly technikai tudású táncosok között kellett helyt állni. Elfogadtatni magad, mint táncos.

Táncosnak színész, színésznek táncos, miközben olyan emberekkel kellett egy színpadra állni, akik azért ha nem is teljesen, de nagyjából tisztában voltak vele, hogy milyen vidéki karrieren, nagy és fajsúlyos szerepeken vagy/voltál túl.

Magam mögött hagyva a mézesmadzagként meglengetett díjakat és szerepeket, melyeket ilyen-olyan kifogásokra hivatkozva általában végül nem kaptam meg, bevállaltam, hogy „elölről kezdem a karrierem”.

Egy rendező, akinek fogalma sem volt róla, hogy én kivagyok. Egy zenei vezető, aki vezető karmesteremként legalább 70-szer vezényelte le azt a darabot Kecskeméten, amelynek én voltam a cím és főszereplője. Egy koreográfus, aki nem egyszer nem kétszer megkapta, hogy „Azért mert neked a Mérai a lieblinged” és egy pillanat, amikor a szerencse beköszönt az életembe.

Röviden: a színésznő aki táncos álruhában egy be nem töltött kis karakterszerepre a főpróba héten a színpadon kottát kap a kezébe és egy kérdést: „El tudja ezt énekelni?” Hát eltudtam.

Úgyhogy az álruhás színésznő attól a perctől kezdve több lett mint egy táncos. Mondanom se kell, hogy a táncosok, nagyon büszkék voltak rá, hogy „velük voltam”. A lehetőségtől megfosztott színésznők már kevésbé.

Tudjátok mi a fura? Nem tudom, hogy kinek legyek hálás ezért. Mindazoknak akik segítettek, vagy azoknak inkább, akik akadályokat gördítettek elém és belekényszerítettek döntési helyzetekbe.

Hiszen ha akadékoskodóim, gáncsolóim nem lennének, miből merítenék erőt?

Számomra a „na nehogy már” és a „csakazértis” voltak a legnagyobb mozgatórugók.

Azt hiszem ezt azért tartottam fontosnak megosztani veletek, hogy tudjatok róla, hogy soha semmi nem történik véletlenül. Ja, és nagyon köszönöm, hogy amikor már majdnem elvesztettem a hitemet, akkor valaki … nagyfőnök fentről, mindig visszapöccintett erre a pályára. De ez már egy másik történet.

 

 

 

 

Aki erőt ad ...

Ugye te mezőtúri vagy!?

 

Ma este operába megyek. Egy olyan magyar opera-énekesnő énekel főszerepet, akit, azt hiszem, jelenleg az egyik legkomolyabb operai hangként ismernek el.

Sajnos nem nevezhetem barátomnak, de nagyon közel áll a szívemhez.

the-hk-photo-company-611196-unsplash.jpg

Ha rá gondolok, eszembe jut egy gyermekkori emlék.

Pillanatok, amikor a tavaszi napfényben a hársfák árnyékában andalogva zavartan beszélgetve megérkeztünk a nagymamám házához az első szerelmemmel. A kertkapu, aminek az árnyékában órákon át búcsúzkodtunk a fiúval. A nagymamám léptei, ahogy közeledik, hogy szóljon: „Katám! Most már igazán bejöhetnél.” Egy kislány a túloldalon, aki hatalmas táskával a hátán bandukol és zavartan, de hangosan átköszön nekünk.

Aztán sok-sok évvel később egy újabb sweetheart és egy másik helyszín.

Miskolc, ahol az éppen aktuális szerelem a Carmenben debütál mint fiatal operaénekes. Egy lány, aki Carment játssza. Kedves, mosolygós, nagyon szép, és a próbákat hallgatva számomra is kiderül, hogy elképesztően énekel. Bemutatkozás. Részemről boldogság, hogy megismerhetem. Egy tehetséges ember közelében mindig boldogság lenni! Közös ebéd, nevetés, kis borozás, majd egy kérdés:

– Ugye te mezőtúri vagy!?

Meglepett. Ilyenkor önkéntelenül is azonnal megfogalmazódik a belső kérdés, hogy: Miért is?

Aztán belekezd egy történetbe.

Egy kislányról szólt, aki délutánonként, az iskolából hazafelé menet mindig átment az utca túloldalára, mert a bátyja és a szerelme állandóan megálltak beszélgetni a kapualjban. Nem akarta őket zavarni, és ő maga is zavarban volt a helyzettől, de azért akárhányszor elment „mellettük”, mindig átköszönt nekik.

Ez a kislány operaénekes akart lenni, de az álmaihoz nem igazán kapott támogatást. Aztán egy nap mesélték neki, hogy a bátyja gyerekkori szerelme, a lány a kapualjból színésznő lett. Igazi színházban játszik, nagy szerepeket. És akkor arra gondolt, hogy ha a lánynak sikerülhetett innen Mezőtúrról, akkor neki miért ne sikerülhetne?

Én voltam az a lány, aki erőt adott számára, amikor csak saját maga hitt az álmaiban.

Amikor ezt elmesélte, nagyon meghatódtam. Azt hiszem, ez volt életem egyik legboldogabb pillanata, ami igazolta: mindig érdemes! Köszönöm, Mester Viki, hogy újra megismerhettelek, és hogy elmondtad nekem ezt a történetet. Nem tudom, hogy melyikünk adott a másiknak többet.

Sohasem tudhatjuk, hogy a tetteink mit jelentenek másoknak. 

katarzis, mezőtúr, mesterviktória

Petrezselymes Grillkolbász

Mini Falat Kaland második állomás.

 

Nem hagyott nyugodni az a tény, hogy a grillkolbász készítés nem csak hogy nem bonyolult, de még szórakoztató is. Így nekiláttam a Boros-almás Grillkolbász után egy újabb variációnak, amit én nemes egyszerűséggel Petrezselymes Grillkolbásznak neveztem el. 

Sokat nem kellet gondolkodnom, hogy az interneten fellelt hasonszőrű recept jó ötletnek tűnt-e, hiszen .. hogy is van:

Kolbász jó, Grill jó, Petrezselyem jó ... Nekem ízlik.

Hosszúra nem nyújtanám a bevezetést, hiszen elsősorban a Petrezselymes Grillkolbász receptje miatt vagy itt kedves idelátogató, úgyhogy magát az elkészítést és a tapasztalásaimat a piros betűvel kiemelt szövegrészre kattintva találod. A receptet viszont már mutatom is:

TIPP: érdemes a receptemtől eltérően eleve tenni hozzá zsírnakvalót, de ne füstöltet, mert akkor az teljesen elviszi más irányba a kolbászka eredeti KARAKTERÉT.

 

 

család, nyár, grill, kolbász, különleges, petrezselyem, megéri, házikolbász, grillkolbász, katafakanala, méraikata, petrezselymesgrillkolbász

Citromos nagyképűség.

Avagy a "töltöttcitromcsábítás"

Most mondhatnám, hogy mennyire meglepő, de valószínű zsenialitása éppen a kézenfekvőségében rejlik.
Nagyon régen találtam valami hasonlót egy grill recept után kutatós napomon, és annyira beleszerettem az alapötletbe, hogy azonnal ki is próbáltam. Mondhatom, nem csak szemet gyönyörködtető alkotás kerekedett belőle. Igazi, laza, kicsit már-már fellengzős, kedvesen nagyképű csoda.
És ebben semmi túlzás. Most, hogy itt a grill szezon, mi sem egyértelműbb, hogy vendégvárónak ez is előkerült. Tessék! Lássatok csodát.

Tapasztalat, hogy jót tesz neki a friss paradicsom, mert sütés közben ettől lesz finom szaftos.

Javaslatom, hogy itt most ne spórolj a minőségi alapanyagokon. A citrom  legyen Bio, hiszen megeszed, belesütöd. A sonka  legyen valami extra és ne hidd, hogy három szelet zsírpapír vékonyságú sonkáért elkérnek egy szabad szemmel jól látható összeget.

Megnyugtatlak, ez nem igaz, hiszen alig kell belőle 3-4 dkg. Viszont a minőségi alapanyag a lelke ennek az ételnek. Ha kétségeid vannak afelől, hogy csak téged néznek majd madárnak a sonkapultnál, akkor bátorításként megosztom veled az én sztorimat.

Eladó: Mennyit adhatok?
Én:  Három szeletet
Eladó: Ööö, de az nincs 3 dkg.
Én: De nekem pont ennyire van szükségem.

Végösszeg : 360 forint, kilós ár kb 8.000.-. Na vajon mé nem vettem belőle többet???
A kényeztetéshez, azonban ez is éppen elég volt.

Igyekezz úgy időzíteni, hogy azonnal tálald, tehát várd meg, míg becsöngetnek a vendégek, leülnek és elkezdik iszogatni az első pohár borocskájukat. Kezdődhet a kaland.

 

nyár, citrom, grill, előétel, különleges, méraikata

Kutyaszar kontra kummantás

Miért kell par@sztnak lenni?

charles-deluvio-464973-unsplash.jpg

Történt ugyanis, hogy ma reggel, szokásomtól és lehetőségeimtől eltérően a reggeli gyermekfuvarozás után haza vettem az irányt.

Elgondolkodva azon, hogy miként fogok gyorsan sok mindent beleszuszakolni a rám szakadt másfél órába, éppen bandukoltam hazafelé a házunk mellett található kis kavicsos utcácskán a környékre jellemző madárcsicsergés, virágillat és a talpam alatt harsogó murva zajával.

Sokan futnak, kirándulnak vagy esetleg kutyát sétáltatnak errefelé.

Az itt lakók és a kirándulók jól elhatárolhatók egymástól. Az egyiknek hátizsákja van, és vigyorogva csillogó szemekkel bámészkodik, a másik csak egy lakáskulcsot lóbál, vagy a telefonját nyomkodja.

Na ma reggel összefutottam egy nyomkodóssal, akinek nagyon kedves és közvetlen kutyusa boldogan szaladt oda hozzám egy simogatásra, majd ment is dolgára. Szó szerint. Istenem, hát neki is el kell végeznie valahol, és tulajdonképpen pont ezzel a legfőbb szándékkal iktatják be a gazdik, kutyáik életébe a sétát. Teljesen érthető módon ezeket az ügyes-bajos dolgokat ne a lakásban végezzék el.

Kulcs elő, be a kiskapun, irány a lakás, mert nekem is még számtalan tennivalóm tornyosul, melyek elintézésre és megoldásra várnak. Ki a körfolyosóra. Fentről látom, gazdi nem serénykedik összeszedni a hátrahagyott tornyosulást.

Ó! Mondom a fene egye le a kezedet, hogy lusta vagy lehajolni érte. Morogva haladtam tovább az ajtónk fel, de akkor valamiért úgy gondoltam, hogy „márpedig ezt, nem hagyom annyiban”. Igenis, kutya... kötelességem szólni, érdeklődni, számon kérni és ha én nem szólok, akkor holnap is ez lesz a menet?

Fogtam magam és nem sajnálva az időmet a saját dolgaimtól, tempós lépcsőugrabugra, majd ki az utcára és miután kiszúrtam emberünket, aki láthatóan sietve loholt a kutya után, vagy unszolta őt, mert neki is bizonyosan ki volt számolva a reggeli idő, nekiiramodtam egy kis futásnak.

- Jó reggelt Uram! Bizonyára elkerülte a figyelmét, hogy a kutyus odapiszkított a játszótér mellé.
- Nem, csak nincs nálam semmi, amivel felszedhetném..... De pont azért megyek.
- Tehát akkor visszajön felszedni?
- Persze.
- O ... szuper, akkor semmi gond. Ha most visszafordul, szívesen adok egy zacskót és azonnal megteheti.

Néhány lépés után, fordulásból mellém szegődött egy szélfútta zacskó, merthogy ilyen azért Budán is van. Felkaptam a földről, majd a kezébe nyomtam.

- Tessék, szerintem ez pont megfelel.

Na nem örült. De kénytelen-kelletlen visszahívta az amúgy nagyon kedves és jámbor szaladgáló nagyobb testű kutyát, majd ha nem is együtt, de közel egymáshoz elindultunk visszafelé a csomag irányába. Természetesen szegény kutya verbálisan kapott közben mindenért, akaratlanul is elárulva magát a kedves gazdi, hogy esze ágában sem volt a reggeli halmot felszedni.

Kérdem én, nem lett volna egyszerűbb menet közben ezt az amúgy szerintem evidenciának tartott hajlongást elvégezni. Időt, kellemetlenséget spórolt volna meg magának, nekem. Továbbá, komolyan gondolja, hogy elhiszem neki, hogy csak hazaszaladtak volna egy zacskóért, amit már reggel rutinból zsebre kellett volna hogy tegyen? Arról már nem is beszélve, hogy a látható reggeli rohanásban inkább a kutyájával foglalkozna, ne pedig a telefonjával,

de ez már persze személyeskedés, úgyhogy az erről szóló további gondolataimat inkább megtartom magamnak.

Ui: Azóta láttam a kutyát újabb reggeli áldással. Gazdit viszont nem ....

kutya, katarzis, kutyaszar, méraikata